Igorre felderítés


Meghülyítettek a főiskolán, de ott minden tűzoltás tétel azzal kezdődött, hogy "felderítés", ezért mentem el most is biztos. Nem mindenki tudja, jövő hétvégén, Igorréban lesz a Cyclocross Világkupa futam, és mivel nagy fontossággal bír, még vendégeket is várunk az alkalomra, gondoltam kicsit kémkedek, hogy mégis csak képben legyek majd, ne ott kelljen improvizálni. Továbbá arra is kíváncsi voltam, hogy egy ilyen világverseny előtt egy héttel, mégis mekkora mozgolódás, készülődés, sertepertélés van....


Hát semekkora!! lenyírták a füvet, meg kijelölték a pályát, ez annyit tesz hogy levertek pár száz akár ezer karót. Tök vicces volt akárhová mentem mindenhol volt fotó álvány. Az egész verseny körülbeül két focipályányi területen lesz lerendezve, persze dimbes dombos terepen, illetve egy kissebb hegyoldalban. Nagyon érdekes, sosem láttam ilyet cikk-cakkban mennek majd hogy meglegyen a kellő fáradtság érzet a végén.


A cyclocrossról, egy kicsit bővebben, ez egy elég régi szakág, több mint száz éves, és én szerintem az egyik legkevésbé ismert. Kifejezetten téli versenyszám, általában hó és sár kiséri. A pálya hasonlít egy ilyen lovas ugrálós pályára :-) az elején még füves, aztán ahogy tapossák egyre sárosabb pálya, kis aszfalt résszel, illetve akadályokkal megmászhatatlan emelkedőkkel, ahol a versenyzőknek le kell ugrani a verdáról és a bicóval a vállon futva folytatni a versenyt. Ez arra jó, hogy átmelegedjenek, ha sokat mennének nagy sebességgel egyfolytában minden végtagjuk lefagyna. A pálya mint azt fentebb is mondtam nem nagy, kis helyen is elfér. Egy kisebb dimbes dombos szántó már megfelel cyclocross versenyzésre, szépen cikk-cakkaban halad a nyomvonal hogy minden négyzet centi ki legyen használva. Biztosan unalmas is versenyzői szemmel, viszont ennek az az előnye, hogy a nézők számára baromi látványos, ha találsz egy jó domboldalt gyakorlatilag az egész versenyt látod, ez a kerékpársportban elég ritka, ezen kívül gyakorlatilag csak velodrómban fordul elő, meg BMX crossban, hogy akár az egész pályára rálátásod van.


Technikai szempontból, nem ez a kerékpársport formula1-e de nagyon nagy a nyomás a szerelőkön. Ugyanis a sár a hólé a hideg, eléggé megviseli a bringát (ezek a bicók nem túl terep használatra készültek, inkább hasonlítanak átalakított országúti bicókra, adódik ez abból, hogy ez a sport a mountainbike-nál vagy jó 70 évvel öregebb). Az is komoly terhet ró a szerelőkre, hogy ebben a versenyszámban a versenyzőknek bringát szabad cserélni akár körönként is (nade nem egymmással...). Tizen huszon bringát meg senki sem engedhet meg magának, szóval feltételezem a szerelők über gyorsan pucolják vizsgálják állítgatják a bicókat. Feletételezem mert, még soha az életemben nem láttam ilyet, úgymond hiányos a tudásom, halvány lila gőzöm nincsen hogy fog menni, és éppen ezért várom ennyire.


0 megjegyzés:

Plaza San Pedro

0 megjegyzés:

Gorbeia

A Gorbeia kettőkor


A Gorbeia ötkor

Nah végre megmásztam, sőt meg is dupláztam. Kétszer már kifogott rajtam, most megmásztam rögtön kettőször, így egál. Úgy sikerült csalnom hogy vittem biciglit, felfelé ugyan nem volt túl előnyös mert csak cipelni kellett meg cibálni, de lefelé a két órából 15 percet csináltam, így volt időm pihenni a parkolóban és ráduplázni megmászni még egyszer. Ráadásul a második körben már 17.00 óra volt mire felértem, ergo nem volt senki, és lefelé sem nagyon találkoztam turistákkal, ugyanis ők olyan későn már nem indulnak el, félnek hogy rájuk sötétedik. És nagyon örülök hogy a bringa mellett döntöttem, mert marha jó volt a lejtő, az az igazi köves, mint a Mátra, a második fele meg tiszta Börzsöny, ez már nagyon nagyon hiányzott nekem, meg a bicajomnak. Szétrázott! Ráadásul olyan erőnléti edzés volt hogy csak na, egy kőr több mint 800 méter szintkülönbség, ez megszorozva kettővel 1500-1600. Egy napra az bőven elég, a kékkereszten öt kört kell jönni hogy ugyanezt meglegyen.


A második menetben volt egy kis bökkenő, nem találtam vizet a parkolóban, szóval a nélkül mentem fel, tudtam hogy fent lesz hó, csak két óra tolást kellett kibírni, vicces volt hólét inni, pláne rövid nadrágban! A tegnapi agymenésemről jut eszembe: Én vagyok az első magyar, és egyben az egyetlen aki egy nap kétszer ment fel a Gorbeiára.

U.I.: most már végre megvehetem magamnak azt a Gorbeiás pólót amit kinéztem már két éve.
d:-)

2 megjegyzés:

A Pou fivérek


Tegnap este jártam egy nagyon érdekes előadáson, a Pou testvérek tartották. Én egészen idáig nem nagyon ismertem őket, ismerős volt a nevük, de semmi több. Na, úgy néz ki, hogy napjainkban ők Baszkföld legjobb nagyfal mászói. Sziklamászók bizony, de még milyenek. Iker a fiatalabbik (bal oldalt) és Eneko, az öregebbik (jobb oldalon), ő kereken tíz évvel öregebb nálam.

Az előadás egy nem régen befejeződött projektjük élménybeszámolója volt: 7Fal 7Kontinens (7 Paredes 7 Continentes), a neve alapján könnyű rájönni, a Föld hét kontinensén kerestek hét gyönyörű nagyfalat, és megmászták őket szépen lassan, előkészületekkel, mindennel cirka 5 év leforgása alatt. Egyik sem volt egy könnyű fal, javarészt több naposok, de voltak rövidebb 8-10 órás megmászások is, ez utóbbiak is odaúttal visszaereszkedéssel simán eltartottak 20-30 óráig.

Az első megmászásuk a híres (ezt még én is ismerem) Kapitány volt, a Yosemiti parkban. Szerintem ezt sokan ismerik. Nagyon nagyon magas fal több mint egy kilóméter folyamatos mászás, ráadásul rengeteg cumót kell cipelni, többször is a falon kell éjszakázni. Nem részletezem sok magyar megmászta már, többek között Zinger Janó is, aki az ipari alpinista oktatóm volt d:-)

A következő falat rögtön az El Capitán után mászták meg, hazai pályán Asturiasban: Naranjo de Bulbes vagy ahogy a helyiek hívják Urriellu. Azt mondják itt található a világ legnehezebb útja az Orbayu, 8c+/9a nehézségű (annak aki ért hozzá) ezt mászták meg a srácok. Több mint két hónapig laktak a fal tövében, minden nap gyakoroltak próbálkoztak, mire végül sikerült megmászni. Itt estek a legtöbbet, mutatok is egy durvát, még a köztesek is kiszakadtak. Tiszta rémálom:



Ez 2003 telén volt, 3 napig tartott mire megmászták, idén ezt megismételték 8 óra alatt voltak fent, és ezzel ők az egyedüli megmászói a világ legnehezebb útjának.

A harmadik kontinens Afrika, Madagaszkár szigetére mentek a Tsaranoro falat mászták meg, ami a kontinens legnehezebbje, ők voltak az elsők akik szabad stílusban mászták meg az utat. Az elsőről, most megjegyzem, ez nagyon fontos, az ilyen kalandvágyóknál, most hogy Reinhold Messner könyvét olvasom, sokszor előjön, ő is ugye sokszor volt első ez elég jellemző a hegymászók gondolkdásmódjára. Ugyanis megmászhatod az Everest-et százszor is, de az mégsem ér annyit mintha emikor mászod meg elsőnek oxigén nélkül vagy elsőnek télen, vagy elsőnek cipő nélkül, lényeg hogy te legyél az első. Mivel a hegymászásban, nagyfal mászásban nincsenek versenyek, itt általában azé a legnagyobb elismerés aki az első volt valamiben. Éppen ezért mindíg sokszor azon okoskaodnak sokan hogy olyan célt tűzzenek ki magul elé, amit még senki sem teljesített, ettől lesz az egész olyan embertelen...


Negyedik fal, vagy nem is fal, inkább torony, Ausztráliában vagyunk, Totem Pole a neve. Se nem magas se nem nehéz, viszont a skacok úgy nőttek fel, hogy egy Totempoleáos pószter lógott a szobájuk falán. Nem lehetett kihagyni. Lehet hogy nem Ausztrália legnehezebb fala, mégis bonyolult, a torony a tengerből indul, a hullámok 5-6 méter magasra simán felcsapnak, és a torony vagy a feléig nyirkos volt. Egy szép hosszú napjuk elment vele.
Ha Ázsia akkor Himalája, vagyis mellette: Karakórum, és nem a K2 ugyan mert annak nincsen fala, de a gyönyörű szép Trango. A világ legmagasabban lévő nagyfala, 6000 méteres magasságok, minusz tízen húszon fokok, és csupasz kézzel mászni a sziklán még nyáron sem kis kihívás. Szerencséjük volt, nem volt vihar nem ragadtak fent, viszont szinte végig hóesésben mászták meg.

Dél Amerika egy baszknak nincsen messze, mivel ott elég sok baszk lakik, főleg Chilében. Patagóniában mászták meg Fitz Royt, kétszer is neki indultak, másodjára sikerült is.
A hetedik fal az nem semmi, Ugye hetedik kontinens az Antarktisz, nem könnyű a világ végén falat találni, viszont egész nap lehet mászni mert sosem kapcsolják le a villanyt. Dél amerikából indultak hajóval, a Drake átjárón át mentek a kontinensre, a viharos tenger rendesen megviselte őket. Uticéljuk nem volt, azt csinálták hogy jó időben hajóztak a parthoz közel és szemlélgették a falakat, egyszercsaknem találtak egy gyönyörűszép és baromi magas falat úgy döntöttek partra szálnak és megmásszák. A falnak se neve nem volt se magassága se nehézsége. Semmit nem tudtak róla, vakon indultak neki, 24 órán át szenvedtek, de megkoronázták, ezzel ők az első megszói a Zerua Peaknek.


Ez tavaly karácsonykor volt, ezzel vége is lett projektjüknek, megmásztak a hét kontinensen hét méltán különleges falat. Ezzel ugye ők lettek az elsők.. Nagyon jól kitalálták ám, mert a tehetségüket kihasználva, a támogatókat ügyesen megkörnyékezve, gyakorlatilag beutazták a Földet, ezzel pénzt kerestek és azt csinálták amit szeretnek.

Csak halkan hozáteszem tennap ezt a rúzsozott filmet is megnéztük a nagy magyarság a moziban, de sok sort nem érdemel, gyjáááááá. Nem jó!! Kezdjük ott hogy csak lányoknak való, de szerintem még azokat sem köti le, a pattogatott kukoricát jól eldobáltuk viszont.


0 megjegyzés:

Monte Serantes Monte Lucero


El sem tudjátok képzelni mekkora expedíciót terveztem mára, de sajnos egy kis homokszem csúszott a gépezetbe, a logisztika résznél vannak még lemaradásaim, beszart a szekér, ez van, elektromos autóm van, töltés nélkül nem indul el. Hazamentem gyorsan a könyvemért, hogy ihletet merítsek, gyors újratervezés után, elindultam metróval Santurtzi-ba. ahonnal pikk-pakk felmásztam a Serantes hegyre, erre a hegyre mindenki felfigyelt már, a kikötőben van, és jellegzetesen csucsos, régóta szerettem volna felmenni, nem magas 450m viszont határozottan tengerszinttől kell indulni.
Aztán olyan jó formában voltam, elindultam a part felé, mondom megnézem Bilbao legészakibb pontját. Lekecmeregtem a hegyről, egy kis faluba, onnan meg fel a Lucero hegyre, az egy ilyen 300 méteres, nem nagy de a tetejéről fejest lehet ugrani a tengerbe. Elhelyezkedését tekintve ugye a folyó torkolatánál van, a kikötő bejáratát védi, tele van ágyúkkal, meg erődökkel meg óvóhegyekkel, amolyan hadihegy.
Ez a két bekezdés cirka hat óráig tartott és nem nagyon áltam ám meg pihengetni, csak épp hogy megkajáljak egy szendvicset, hébe hóba, szintkülönbség összesen 1200 méter. A Paci az a bónusz a túra végén. Feltettem a képeket panoramio-ra.

0 megjegyzés:

Tóbiás Update


Sokan nem láttátok már rég óta a Tóbiást, hát íme egy pár kép róla, volt nyáron kerék upgrade, most ősszel kormány updrade, kis pedál tunning is akadt d:-) Ugye nem kell mondanom, még nem tökéletes...




(ma húsz fok volt, napsütés, és megint a parkból neteztem, beeeeeeeeeeeeee)

0 megjegyzés:

Elállt az eső, eh!

0 megjegyzés:

Gorbeia csúcskisérlet kettő

Nem tudom emlékeztek-e, Gergő emlékszik :-) két éve megindultunk a Gorbeiára északról de nem jutottunk fel, ma megpróbáltam megmászni a déli oldalon. Mondjuk rátettem egy lapáttal, direkt ma mentem amikor is 30 csomós viharos szél van 12 fok, és rekord mennyiségű eső, ja 12 fok tenger szinten.
Aki nem emlékszik annak, gyorsan összefoglalom, a Gorbea vagy baszkul Gorbeia, Vizcaya legmagasabb hegye, és mivel a megye határon van egyben Álava legmagasabb hegye is (asszem). 1480 méter magas, nem nagy szám, sőt nem is az a meredek, a magasságának kb a kétharmadáig van tölgy erdő, onnan meg szépen elfogy a növényzet előbb pár bokor, majd még az se, a teteje teljesen kopár, és egyáltalán nem meredek. Több irányból lehet megközelíteni, és egy közepes nehézségű útvonalat választottam, Murua felől megy fel a hegyre, ott találhatók a hegy vízgyűjtői, úgy gondoltam ebben a hatalmas tenger felől fújó szélben ez a legjobb választás (ez be is jött egy darabon).
Reggel kilenc körül indultam innen kényelmesen, kicsit több mnit egy óra az út, odafele alig esett az eső, örültem neki mint majom a farkának. Egészen addig amíg meg nem érkeztem, ott olyan eső volt hogy az a pár hegymászó aki odáig eljutott nem akart kiszállni az autójából, nem tudom mire vártak. Felöltöztem vízállóba és neki is indultam, marha jól ment szentségeltem is az elején hogy túlöltöztem, melegem volt, meg hogy én hülye termoszban hoztam teát, majd meg sültem, de az ömlő esőben nem nagyon lehet vetkőzni, mindegy mentem tovább. Még az sem zavart hogy a GoreTex cipőm érezhetően elromlott, valamiért csak szívta magába a vizet, és mivel patakba sétáltam gyakorlatilag, ez nem volt túl előnyös, de, mondom, nem zavart. Gyönyörű erddőben mentem, ez napsütéses időben, mesébe illő hatalmas ős fák meg sziklafalak, tartott ez vagy másfél óráig amikor az első hófoltba botlottam, ott ki is bújtam az erdőből elfogytak a fák, elkezdtem nyomokat hagyni, mert mondták az öregek hogy a kopár részen nagyon könnyű eltévedni. Egyre nagyobb hó volt, én továbbra is az olvadó hólé patakjában sétáltam, cseppet kezdtem fázni, az eső átváltozott jégre és a szél elkezdett felélénkülni, de teljesen elviselhető volt, amig csak nem az ösvény (egy félig behavazott bakancsnyomot próbáltam követni) szóval ki nem bújt a domb mögül, na onnantól kezdve nem tudtam előre nézni, csak a nyomokat lestem, a kapucnit behúztam hogy csak a szemem látszódott ki, de így is csípett a jég, a szél meg akkora volt hogy neki kellett dőljek, fél órát bírtam benne, elértem egy elágazáshoz azt mondta "Csúcs 1km" leguggoltam a tövébe megittam egy teát, két teát, három teát, egy csokit. De nem tudtam már magamba erőt önteni, lábujjaim már csak a képzeletemben léteztek, a szél kis híján elrepített mumpic országba, a fényképezőt is majdnem kivette a kezemből, szal nem húzom meghiúsult a "csúcstámadás". Pedig ez egy nevetségesen könnyű hegy, és már kétszer kifogott rajtam, de nem adom fel, most már tudom, hogy kell felmenni, egy hajszál választott el. Amúgy ma egy ember volt fent a csúcson, bakancsba túrabottal, full téli szerkóban, és amikor leért nem tudott sokat mondani, annyit tudtam belőle kihúzni, hogy "sí".

Íme ahonnan visszafordultam:



Egyszer elállt az eső, kb két percre, rögtön nyomtam is egy hosszú záridős képet a patakocskáról:


Látjátok azt a nagy fekete nyilat, na ott adtam fel, beszarás milyen közel van:


Szerintem már sejtitek mit fogok csinálni jövő vasárnap.

0 megjegyzés:

Hét méteres hullámok


A magamfajta alföldi gyerek hogyan képzeli el a 6,5-7 méteres hullámokat, hát nyilván úgy hogy bazi nagy falak jönnek ki a partra nekicsapódnak mindennek. Legbelül valami ilyesmire számítottam, habár mások leírásai alapján már körvonalazódott bennem hogy azért nem egészen így klappol ez al álomkép. Valami bazi nagy szélvihar ért a minap a baszk partokhoz, és cseppet felkorbácsolta a vizet. A szörfös előrejelzés két emelet magas hullámokat ígért, és iszonyat erősségű szelet. A szél meg is volt, szakadó esővel vegyítve, viszont a hét méter elmaradt. Legalábbis úgy tűnt, aza baj hogy a hullámok ott voltak csak nem láttuk őket ugyanis a parthoz közeledve megtörnek. A látvány úgy nézett ki, hogy strand nuku, a következő egy kilóméteren iszonyat zavaros tenger 2-3 méteres teljesen szabálytalan habos hullámokkal, azokon túl meg csak azt láttad hogy a tenger nem aza megszokott lapos, hanem olyan mint egy domb. Na az a domb adja ki a hét métert, csak annyira messze van nem tűnik akkorának.





Minden esetre nagyon gyönyörű volt a látvány, hozzá jött az iszonyatos robaj, a szélvihar az eső. Tudnám nézni egész nap... .. .

2 megjegyzés: